Portré
Radnai Annamária
Életrajz
1982-ben érettségizett a Madách Imre Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán.
1983 és 1988 között a József Attila Színház segédrendezője, segéddramaturgja,
1988 és 1992 között a Színház és Filmművészeti Főiskola dramaturg-szakos hallgatója,
1991-1992-ben a József Attila Színház dramaturgja.
1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, dramaturgiát, műelemzést, írást tanít.
1992-től 1998-ig a Radnóti Színház,
1994 és 1998 között a Friderikusz Show gag-csapatának tagja.
2004 – 2006. a Filmplus Forgatókönyvíró Műhelyének tagja
2004 - 2006 között a Vidám Színpadon dramaturg.
2005- 2007. között a Jóban-rosszban c. tévésorozat storyliner-e
2006-tól dramaturg osztályt vezet a Színház-és Filmművészeti Egyetemen.
2011-től a budapesti Katona József Színház dramaturgja.
Szakmai szervezetekben végzett munka:
1993 óta a Nyílt Fórum kortárs dráma-műhely előkészítő bizottságának tagja,
2001 novemberétől a Színházi Dramaturgok Céhének társelnöke.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György