Hírek
Harmadjára szervezi meg a MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség a tagszínházak bukaresti fesztiválját. Az idei BukFeszt programjában összesen hét előadás szerepel, 2024. szeptember 30. és október 6-a között, a bukaresti Odeon Színház és a Metropolis Színház színpadain.
2024. szeptember 30-án veszi kezdetét a MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség bukaresti fesztiváljának harmadik kiadása. A 2017-ben alakult, erdélyi, partiumi és bánsági magyar színházakat tömörítő szövetség kettős céllal alapított magyar színházi fesztivált Bukarestben: a főváros magyar lakosságának megszólítása mellett az etnikumközi párbeszéd előmozdítására is törekednek. Ennek érdekében igyekeznek láthatóvá tenni a romániai magyar színjátszás értékeit az országos színházi szakma és a főváros román nyelvű közönsége számára is. A harmadik kiadásához érkezett fesztivál idén öt tagszínház összesen hét produkcióját vonultatja fel, a legkülönbözőbb műfajokban.
A kortárs magyar és amerikai szövegektől, világirodalmi klasszikusokon át, a hungarikumnak számító nagyoperettig terjedő sokszínű műfaji skálán alighanem minden érdeklődő találhat magának csemegét, aki pedig figyelemmel kíséri a teljes műsorfolyamot, átfogó keresztmetszetet kaphat a romániai magyar teátrumok színes repertoárjából, a prózai és zenés műfajoktól egészen a kortárs táncszínházig.
Az idei fesztiválkiadást a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház nyitja, Székely Csaba 10 című drámájának Rusznyák Gábor által színre vitt előadásával, amelyet szeptember 30-án, hétfőn, 19 órától láthat a fesztiválközönség, az Odeon Színházban.
Október 1-jén, kedden, 18 órai kezdettel, ugyanitt tekintheti meg a bukaresti publikum Molière Mizantrópját is, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában. Az előadás rendezője nem ismeretlen a hűséges fesztiválközönség előtt, hiszen az első kiadás alkalmával szintén Sardar Tagirovsky rendezésében láthatták a társulat nagy sikerű Szőcs Géza-ősbemutatóját, a Raszputyint is.
Október 2-án, szerdán, a Metropolis Színház nagytermében Martin McDonagh kortárs ír drámáját, A kriplit játsszák a szatmáriak, 17 órai kezdettel, 20 órától pedig ugyanitt, a Metropolis kistermében kerül bemutatásra a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének Suttogások és sikolyok című előadása is. Az előadásokkal fiatal rendezők mutatkoznak be a bukaresti közönségnek: a szatmári produkciót a pályakezdő Bélai Marcel, az Ingmar Bergman közismert remekművéből készült nagyváradi előadást pedig a korábbi fesztiválkiadásokról már ismerős Győrfi Csaba koreográfus jegyzi.
Október 3-án, csütörtökön, a Csíki Játékszín társulata lép fel az Odeon Színházban: a Szőcs Artur által rendezett Koldusoperát 19 órai kezdettel játsszák a patinás bukaresti színház nagytermében a csíkszeredai művészek.
Október 4-én, pénteken, 19 órai kezdettel, a magyar operettirodalom világhírű klasszikusát, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét játsszák a nagyváradi Szigligeti Színház művészei, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetőjének rendezésében, a házigazda Odeon Színház nagyszínpadán.
A fesztivált a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata zárja, a világhírű román-amerikai színházi mester, Andrei Șerban rendezésével. A doktor című Robert Icke-darabból készült előadást október 6-án, 19 órai kezdettel tekinthet meg a BukFeszt közönsége, az Odeon Színház nagytermében.
A fesztivál partnerei: az Etnikumközi Kapcsolatok Kormányhivatala (DRI), a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, Magyarország Bukaresti Nagykövetsége, az Odeon Színház és a Metropolis Színház.
A fesztivál előadásaira jegyek kaphatók a bukaresti Odeon Színház és a Metropolis Színház jegypénztáraiban (az előadások helyszínének megfelelően), a szokásos nyitvatartási rend szerint.

-
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia