A Kárpát-medence paraszti kultúrái – a maguk módján – szüntelen esztétikai válaszokat kerestek az őket egyéni vagy közösségi szinten foglalkoztató nagy kérdésekre. Gyakran drámaian vagy komikusan, máskor hittel telítve vagy jóleső fatalizmussal, valóságos vagy szürreális képekben fogalmaztak veszteségről, sorsszerűségről, szerelemről, halálról egyaránt.

Ebből az autentikus tudástárból merít az előadás, amely egy fordított élettörténet dramaturgiáját követve, a temetéstől a születésig, a koporsótól a bölcsőig kíséri végig a lét állomásait. Miként viszonyulunk az elmúláshoz és az öregkorhoz? Mennyire tesz boldoggá a megállapodottság vagy milyenné a magány? Örök érvényűek-e a barátságról, szerelemről alkotott fogalmaink, boldog-e a gyerekkor, s megpróbáltatás-e a születés? Népművészetünk erdélyi dialektusai kivételesen „beszédesek” az emberi kapcsolatok terén, megrendítően jelenítik meg a közösségi, családi, férfi és női viszonyok relációit.

Több generáció számos koreográfusának munkái bizonyították, hogy az autentikus kifejezésmód alkalmas a sokrétű, szofisztikált tartalmak színpadi megjelenítésére. – Ezt a szakmai örökséget kívánjuk követni magunk is! Ugyanakkor, igazodva a társulat adottságaihoz, az előadás a kortárs műfajok formanyelvéből is merít, ekképpen folytatva az idén 20 éves Nagyvárad Táncegyüttes szellemi hagyományait.