… és a kisember megérkezik a rideg világba és magára marad, leszakad Martáról, leszakad mindenkiről, magára marad, és ha elérkezik az ő ideje, elporlik és visszatér oda, ahonnan jött, semmiből lett és semmivé lesz, ez az élet rendje, embernek, állatnak, madárnak, halnak, háznak, szerszámnak, minden létező lénynek és tárgynak ez a sorsa. (Jon Fosse: Reggel és este)

Semmi és minden

„Minden megtörtént és semmi sem történt”, mondja az egyik főhős az általam 2024 őszén rendezett Őszi álom című Fosse-drámában. Maradok tehát egyik legkedvesebb szerzőmnél és újra kísérletet teszek arra, hogy alkotótársaimmal együtt megérintsem az Időt. Mert Fosse és minden valamirevaló szerző alaptémája ez: a véges és végtelen találkozása, mely pillanat minden egyes ember sorsát szikráztatja fel. Reggel és este, születés és halál, semmi és minden mezsgyéjén játszódik Fosse kisregénye: ahogyan a csecsemő kiszakad az őt óvó anyaméhből, és ahogyan a kihunyó élet utolsó káprázatában egy ember, egy egyszerű halászember teste-lelke átlép a semmibe. Avagy a mindenbe.

Születés és halál, fény és sötétség – egymást feltételezik. Megrendítő, gyönyörű kettősség. Vagy ahogyan Knausgard fogalmaz Fosse műveiről: „bennük a sötétség fényes és reményteli.” (Bérczes László, rendező)