„Zord világot fog át az angol drámaíró színpadi műve. Nyugtalan világ baljós közérzete uralkodik benne, súlyosbítva eszménytelenségét, erőszakkal, értelmetlen hiúságokkal és megváltást nem igénylő áldozatokkal. Bond is negatívjával figyelmeztet a megőrzendő pozitívra – az emberi világra. Szürkével a színesre. Alakjai – tragikusak vagy komikusak – csupa segélykiáltás… A tenger az idegekre hat, de a rekeszizmokra is… felocsúdás nélkül siklik át a néző a néma borzalomból a hangos derűbe…” (Implon Irén, Fáklya)

A tenger szerzője arról beszél, hogy az emberek mennyi erőfeszítést tesznek, vagy tehetnek, hogy a világ egyensúlyát megőrizzék, pontosabban, hogy a kizökkent világot visszahelyezzék. Pedig az iránytű sokszor kilendül egy olyan világban ahol az erőszak, a félelem, a képmutatás az úr. Meghal egy fiatal a tengeren, a hátramaradott barát és a menyasszony, akik nem akarják elfogadni a hazugságot és a rosszat. Körülöttük pedig egy sor furcsa figura, a kisváros bigott és primitív alakjai, akik a földönkívüliek támadásától tartanak, és minden rosszat ennek tulajdonítanak, miközben egymást teszik tönkre…

A cselekmény Anglia keleti partvidékén játszódik, 1907-ben.