A Bohémélet Giacomo Puccini (és a világ) egyik legnépszerűbb és a Pillangókisasszony után a leggyakrabban játszott operája. A librettó – Puccini jó érzékét mutatva – Henri Murger párizsi bohémekről szóló korabeli bestsellere nyomán készült. Az Arturo Toscanini vezényelte 1896-os ősbemutató óta töretlen a mű sikere, nincs a világon operaház, ahol ne mutatták volna be a közönség legnagyobb örömére.

Sokan állítják, hogy a Bohémélet népszerűsége könnyedségében rejlik, hogy a tartalma, zenéje operett könnyűségű. Négy vidám, bohó fiatalember kalandjai az 1830-as évek Párizsában, és egy szerelmi történet szívszorító epizódjai Puccini zenéjével „nyakonöntve”: megható történet, édes, fülbemászó dallamokkal.

Vagy mégsem csak a könnyedség a titok nyitja? Talán az hatja meg a közönséget, hogy a nyomorgó, fölfedezetlen művészek, akik a mindennapi túlélésért küzdenek, fűtetlen padlásszobáikban éhesen és nyomorogva is „alkotnak”.

A fiatal párizsi művészek bohém élete sajnos nem tarthat örökké: egyikük szerelme gyógyíthatatlan beteg lesz. A férfi nem hajlandó dolgozni és gondját viselni, inkább az utcára küldi. Az elkergetett lány utolsó erejével visszatér meghalni szívtelen párjához...