Janikovszky Éva művei nélkül a felnőttek talán már régen elfelejtették volna, milyen érzés gyereknek lenni. Semmi esetre sem könnyű, mert a felnőttekkel nehéz szót érteni. Mindent agyonbonyolítanak és a gyerekek idegeire mennek rengeteg fölösleges kérdésükkel. Tudjuk, hogy a kamaszkor az emberi élet legszebb, de egyik legnehezebb korszaka; sorsközösséget vállalunk a kamasz gyerekkel, akit a világ is kívülről szemlél: „Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok (...) Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.” Az előadásban a kamasz maga is megelégeli a környezete ostoba elvárásait, és a jelent sokkal jobban el tudná képzelni, mint a jövőt – ha békén hagynák.