Szép Ernő a Nyugat nagy nemzedékének képviselőjeként, de határozottan egyedi hangon szólalt meg a XX. század első felében. Pályafutását újságíróként kezdte, majd érzékeny, különleges stílusával lírai, prózai és drámai műfajokban is megmutatkozott. Regényei irodalmi szenzációként jelentek meg, versei széles közönség körében voltak népszerűek, egy időszakban pedig a legsikeresebb színdarabírónak számított. Szép Ernőt liberalizmusa, emberszeretete, gazdag érzelmi világa kiemelték ugyan pályatársai közül, kora mégsem ismerte fel művészi jelentőségét. Különös életlátása, történetei, identitáskereső, elvágyódó hősei olyan írói világot alkotnak, melyet napjaink művészete újra felfedez, mint a modern, abszurd irodalom hazai előfutárát.

Szép Ernő önéletrajzi regénye az Ádámcsutka. A sodró érzelmi világú, lírai hangú mű egy középkorú író bohém, mégis dolgos mindennapjait, szövevényes érzelmi életét meséli el. A főszereplőt, Mihályt, az élet s a halál mindenapos rejtélyei foglalkoztatják, miközben hiába várja a minden kérdésre választ adó, nagy szerelem érkezését. A hiány ideiglenes feloldása egy tökéletes, férjezett úriasszony, kivel kellemes, problémamentes kapcsolatot tart fenn. Üdítő jelenségként csöppen életébe Iboly, a színésznőnek készülő fiatal, tiszta lány. Iboly rajong a férfiért, naiv közvetlenségével, bájos gyermekiességével kilendíti az írót az önmagába fordulásból. Galambos Péter színpadi változata Mihály, vagyis Szép Ernő gazdag lelki- és szerelmi életét ábrázolja a regény történetének dramatizálásán keresztül. Az Ádámcsutka nem csak az író lelkét és szellemét idézi meg, de feleleveníti a 20-as, 30-as évek polgári életét, sokszínű, karneváli művészvilágát is.