Portré
Krajcsi Nikolett
Életrajz
Születési adatok:
1984. június 8. Ajka
Végzettség:
Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar (2013)
Pályájának korábbi állomásai:
2005-2008: a székesfehérvári Vörösmarty Színház színiiskolájának stúdiósa
2013-tól a Csokonai Színház tagja
1984. június 8.-án születtem Ajkán. Ám ezt leszámítva székesfehérvárinak mondhatom magam, hisz egészen 24 éves koromig, azaz míg el nem kerültem a Kaposvári Egyetemre, Székesfehérváron éltem, a családomhoz pedig mind a mai napig ide megyek haza. Itt végeztem gimnáziumi tanulmányaimat is.
Majd egy kacskaringós utat bejárva, bepillantást nyerve ez idő alatt a közgazdaságtan és a számvitel világába is, lassan megtaláltam az igazi utam. 2005-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház színiiskoljának stúdiósa lettem. Majd 2008-ban felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem Művészeti karára, színművész szakra, ahol jelenleg ötödéves hallgató vagyok. Ez az utolsó évünk, a gyakorlati év, amit én itt töltök, a kecskeméti Katona József Színháznál. Ez óriási öröm számomra. Nagyon szeretem Kecskemétet. Igazán kedves, hangulatos és szép város. A színháza gyönyörű, tele lehetőségekkel, és itt egy remek társulat és háttérszemélyzet, ami nagyon befogadó, és összetartó. Sokat segítettek nekem, mikor idekerültem, és persze azóta is, így egészen könnyen ment a beilleszkedés.
Harmadévesként játszottam itt először a Hebehurgya hölgyekben, amit Réczei Tamás rendezett. Majd az újabb évadban legnagyobb örömömre ismét lehetőséget kaptam. Először a Forgách András rendezte Eltört korsóban, majd Mohácsi János rendezésében, a Buborékok című előadásban.
Jelenleg a gyakorlati évemet töltöm, amit két nyári munkával kezdtem meg. A Passióval, amit Cseke Péter rendezett, majd ezt követte a Chioggiai csetepaté, amit kaposvári osztályfőnököm, Rusznyák Gábor rendezett. És, hogy mi következik…
A színház mellett nagyon érdekel a film világa is. Nagyon sokat köszönhetek Mészáros Péternek, akinek szerepeltem Kythéra c. nagyjátékfilmjében, és mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy Péter indított el a színészi pálya felé. Ezt követte pár rövidfilm, amatőr kisfilm. (Vámos Zoltán: Rögtön jövök, Babai István – Kövi Gergő: Állomás, Orbán Zalán – Orbán Koppány – Váncsa Gábor: Invalidus, Filmtett.ro-s kisfilmek)
Szabadidőmet a család, barátok, a színház, film, zene és a sport töltik ki.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György