Repülés az alkonyatban

Az Alpok csúcsa véres fényben lángol.

Ködbe takarja alkony a hegyet.

– Gépmadaram már fáradt szárnyalással

Repül a kéklő wörti-tó felett.

 

Csillagsugártól izzanak a drótok

A motor álmos búgással dalol…

Szívem megsajdul: most egy drága asszony

Az Istent kéri értem valahol.

 

És lelkem száll hozzája, – boldog álom –

Karomban tartom, csókkal altatom.

Csókom altatta minden áldott este,

Csókom keltette minden hajnalon…

 

Elnémul most a gép és sírva hullunk

A föld felé… Oly zordon a való.

A föld sötét, csak fönt a sziklák csúcsán

Ragyog fehéren, bíztatón – a hó.

 

Álom, szép álom, minden álmodás itt:

A repülés, az élet és a csók…

És gondolatban ajkamhoz szorítok

Egy imádkozó asszonyi kacsót.

 

Repülés az őszi égen          

 

Az Isten szeme: nagy kerek kék mennyég,

Oly átlátszó, oly tiszta, – végtelen.

Repülve szállok szárnyas gépemen.

 

Mintha egy más, egy szebb világban lennék

Sugár ölel és fény ragyog körül.

A ragyogó szent Mindenség örül.

 

Virágok nyílnak lenn a rét ölében.

Fecskék repülnek zöld erdők felett.

Az ég a földre bíztatón nevet.

 

És úgy érzem, az Isten kék szemében

Én szárnyas ember fájó könny vagyok.

Mely bánatosan, égetőn ragyog.

 

Olasz front, hadi repülőtér 1916.